2010. december 7., kedd

Osztálygyűrű

Finnországban  a  6. osztály végén az alsótagozat befejezésének emlékére osztálygyűrűt szokás venni. A felső tagozat általában már másik iskolában van.
Belevésik a tanuló becenevét és a 10 éves osztálytalálkozó dátumát. Van aki az ujján hordja, van aki a nyakában. Norbiék ezt a gyűrűt választották. Nagyon szép, és meglepően jól áll Norbinak.




4 megjegyzés:

  1. Hú, mennyi új dolog. Osztálygyűrű? Szép hagyomány.
    Na az is nagyon tetszik, hogy 7.-től (vagy nem tudom, ott hogy nevezik), másik suliba járnak a gyerekek. Szörnyű, hogy a hétévesek, és a 14 évesek együtt vannak, meg az is, hogy tanító végzettségű emberek tizenhároméveseket tanítanak. Jó, a pedagógiához inkább érzék kell, nem megtanult tudás, de talán nem véletlen, ha valakiből "csak" tanító lett.
    Hova megy majd Norbi?

    VálaszTörlés
  2. A felső (7-8-9. osztály) tagozat és a gimnázium eddig egy suliban volt eddig. Tamperében éppen átszervezés alatt van az oktatás, mondván kevés a pénz. Iskolákat zárnak be, szétválasztják a felsőt és a gimnáziumot, így próbálnak meg biztosítani minél magasabb szintű oktatást és több szakosodási lehetőséget.
    Jövőre még Tampere legjobb felső tagozatára megy, ami nyelvszakos. Kifejezetten jó Norbinak, mert nagyon jó érzéke van a nyelvekhez. Utána sajnos rosszabb lesz a helyzet, mint suli, mint közlekedés szempontjából Bár én még bízom benne, hogy változik a helyzet. Jó lenne, ha a tanárok is mennének a gyerekekkel, amire kicsi az esély :(
    Sajnos, azt kell mondanom, hogy az oktatás nem igazán magas színvonalú. Nem véletlen, hogy sok a külföldi mérnök, orvos. Ezt talán már írtam valahol. Egy ismerősöm mondta, hogy a Nokiánál ha valaki kilép, már nem finnt, hanem indiai programozót vesznek fel. Szomorú, nem? Mármint az ország szempontjából, Így is olyan kevesen vannak.

    VálaszTörlés
  3. Indiaik? Na szép! Nálunk nincs munka, mert haldoklik a gazdaság, nálatok meg a külföldiek tenyerelnek rá. Hova megy ez a világ?!
    Egyébként én azt hallottam, hogy Finnországban nagyon magasszintű a tanárképzés. Ez igaz? Itt is az kellene, mert nálunk (főleg az utóbbi időben, még gyerekekkoromban nem ez volt a jellemző), azok lesznek tanárok, akik máshova nem kellenek. Tudod, ez a "aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja".:S
    Neked mi a keresztneved?

    VálaszTörlés
  4. Igazából én nem panaszkodok, mert én is egy finn helyét veszem el. Lehet, hogy magasszintű a tanárképzés, de kevés a tanár és lazább a fegyelem. Nincs akkora követelmény, mint otthon. 4-től 10-ig osztályoznak, és szerintük a 8-as nagyon jó. Csodálkoznak, hogy mi miért nem vagyunk elégedettek a 8-asnak.
    Én egyébként elégedett vagyok a tanárokkal, jól tanítanak, a gyerekek is szeretik őket, odafigyelnek rájuk, ha gondjuk van, meghallgatják őket. Inkább a tantervvel van gondom. A finnek átlagban nem szeretnek tanulni, ezért is van kevés orvos, mérnök.
    Most derült, ki, hogy Norbi mehet a nyelvszakos felső tagozatba, és utána is folytathatja a belvárosban. Renivel még nem tudjuk mi lesz, de van még egy éve.
    Eszternek hívnak.

    VálaszTörlés