2010. augusztus 19., csütörtök

Stephenie Meyer: A burok




A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Egyvalamire azonban nem készült fel: hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…



Az írónő 2008 májusában megjelent könyve rögtön a New York Times bestseller listájának első helyén landolt, és 26 hétig ott is maradt a listán. Az Alkonyat-tetralógiával hírnevet szerző Meyernek ez az első sci-fi regénye. Honlapján azt olvashatjuk: “[A könyv egy] Science fiction azok számára, akik nem szeretik a science fiction-t”.

Igazából az Asimov féle sci-fit szeretem. Amikor elolvastam az ajánlót, húztam a számat: űrlények elfoglalják a földet és testeket rabolnak. Ez nem nekem való. De ugyanígy voltam a Twilight sorozattal is. Amikor 3-4 éve megjelent finnül el sem olvastam. Vámpírkönyv - ez nem jön be. Miután megnéztük a filmet gőzerővel hozzáfogtam. Az első 3 könyvet finnül olvastam, a negyediket magyarul. És még mindig a bűvkörében tart.
Ez a helyzet a Burokkal is. Az első száz oldalt nagyon nehezen olvastam el. Inkább csak azért, mert ez volt nálam nyaraláskor. Sőt nyaralás után félre is tettem egy kicsit.
A maradékot viszont két nap alatt elolvastam. Én utána újból elolvastam. Ez is elvarázsolt. Megszerettem a a kis fényes lelkeket.
A könyv nagyon érdekes témákat feszeget a romantikus szál mellett. Rengeteg tanulságot rejt, amin érdemes elgondolkodni.

Úgy hallottam, hogy film is készül belőle, valamint lesz 2. kötet is.

Olvassátok el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése